Távol, egy ismeretlen úton,
Hol keselyűk fenn szállnak
Pont ilyen pillanatra várva.
A hegyek árnyékán rajta
Kérges talppal járjuk utunk.
Kétségbeesve a horizontra vágyódunk,
Ahol ez a Nap felkel.
Mi, rég elfeledett ifjak
És lányok, senkihez nem tartoznak.
Magunk vagyunk e Nap alatt,
Talán megmentjük, amit elrontasz.
Mikor a sírás semmit se ér,
A jelző tűz csak ég és ég,
Csodálkozunk, ha nincs itt nekünk semmi.
Mert a szánk zárva van, a fülünk teli
Az állandóan zúgó végtelen kín,
De sosem lesz végünk, ha van hitünk,
Van nekünk hitünk!
Mi, rég elfeledett ifjak
És lányok, senkihez nem tartoznak.
Magunk vagyunk e Nap alatt,
Talán megmentjük, amit elrontasz.
Tarts ki, fényeket látok távol,
Nem kell már sokat menni.
Áll fel, mert az ég épp sötétedik!
Van remény a kitartás ösvényén,
Ne térj tévútra.
Közelebb kerülünk napról napra!
Mi, rég elfeledett ifjak;
Igen, rég elfeledett ifjak.
Mi, rég elfeledett ifjak
És lányok, senkihez nem tartoznak.
Magunk vagyunk e Nap alatt,
Talán megmentjük, amit elrontasz.
